Mindannyian szeretjük a kvízjátékokat. Mindig is szerettük őket. Nézni, szurolni a résztvevőknek és szörnyűlködni, hogy “még ezt sem tudja?!”. Persze játszani is nagyon szeretjük őket. Egyedül, ketten vagy sokan. De leginkább sokan. A Trivia Crack az egész Facebook-ot elhozza nekünk ellenfélként egy kvízparti erejéig, hogy megmutathassuk, milyen mély, széles és sokrétű a tudásunk. Mindezt persze meglehetősen rugalmasan, amikor éppen jól esik. Lássuk, mivel is fogjuk az elkövetkező napjainkat tölteni! (Vigyázat használata erős függőséghez vezethet!)

A WindowsCentral röviden úgy foglalta össze a játék lényegét, hogy nagyjából a Trivia Crack olyan a klasszikus kvízjtékoknak (a Trivial Pursuit-ot említették név szerint), mint a Candy Crush a Bejewelled-nek. A játék Facebook-alapú és elérhető az összes vezető platformra, tehát játékosból sosincs hiány.

A játék során 6 témában kapunk kérdéseket (földrajz, tudományok, történelem, sport, művészetek és szórakozás), melyekből ha 3-ra jól válaszolunk kapunk egy lehetőséget, hogy a 6 fenti kategóriájának a figuráját megszerezzük egy célzott kérdéssel. A játékot az nyeri, aki előbb tudja megszerezni mind a 6 figurát.

A játék egyébként angolul, németül, spanyolul, franciául, olaszul, portugálul illetve katalánul érhető el, tehát nem csak az általános műveltségünket, de a nyelvtudásunkat is fejleszthetjük egyben.

A játék letölthető a Windows Phone Store-ból ingyen, akár 512 MB RAM-mal is.