Forrás:

WinBeta

Azz utóbbi idők egyik legegyértelműbb változása az, hogy a pécé eladások sem érnek az égig, már ha pécé alatt azt a hagyományos micsodát értjük, amit nem tudunk a zsebünkbe gyűrni, hogy szükség esetén nyugodtan meredhessünk rá a metrón, a Hősök terén, vagy akár ott, ahová a királyok is gyalog járnak.

A klasszikus pécék korántsem olyan kelendőek, mint mondjuk öt éve, amikor csak az volt a kérdés, hogy 30, 40 vagy 50 százalékkal többet adnak el a böszme dobozokból, mint az előző évben. Akit egyáltalán még érdekel ez a téma, az negyedévente megnézheti az ezzel foglalkozó cégek negyedéves jelentéseiben. Aztán ha olyan nap jön el, mint ma, akkor gyorsan lerohan a boltba, vesz magának egy kis mikrós popkornt, beröffenti a vízforralót és odakészíti a teafiltert vagy a kávét – kinek-kinek szent magánügye, hogy mivel viszi magát a sírba.

Most ugyanis két elég jelentős cég homlokegyenest ellentétesen értelmezhető adatokkal örendeztetett meg bennünket. A Gartner szerint 83,7 millió, az IDC szerint viszont csak 80,8 millió pécét adtak el 2014 utolsó negyedévében. Szívesen zsebretennék a különbözetet, azonban a két érték csekély különbsége a két cégnél két különböző trendre utal. Ha a Gartnernek hiszünk, akkor az utóbbi évek pangása után ismét fellendülés van, ha meg az IDC-nek, akkor továbbra sem rózsás a helyzet. Érdekes módon abban mégis egyetértenek, hogy az Egyesült Államokban és Európában az ünnepek alatt növekedett a kiszállítások száma. Sőt, mind Loren Loverde az IDC alelnöke, mind Mikako Kitagawa a Gartner vezető elemzője egyetértenek abban, hogy a kilátások egészen bíztatók. Ami biztos, hogy a hardverszállítók versenyét ismét a Lenovo nyerte 16 millió darabbal, vagyis a teljes forgalom mintegy 20 százalékával.

MEGOSZTÁS
Előző cikkLumia 930 Gold Edition kicsomagolós videó
Következő cikkIsmeretlen Lumia tűnt fel Indonéziában
Főszerkesztő, vagyis ő kiabál a szerkesztőség többi tagjával akik helyette dolgoznak. Valamikor régen sokat tett a Lumia 710 főzött ROM-ok elterjedéséért. Legújabb szerzeménye egy Lumia 640, az előző pedig egy ASUS Transformer Book T100-as, amit a rá jellemző kedvességgel Terminátornak hív, bár azóta már egy Lenovo T410-et használ a mindennapokban. Jelenleg WordPress oldalak dizájnjával bohóckodik, illetve keresi az ideális webszerver konfigurációt.