Sajnos még ma is sok helyen hallani, hogy „Windows Phone-t ne”, „Lumiát nem akarok” és egyéb kijelentéseket. Mindezek ellenére egyre több ember kezében látom valamelyik belépőszintű Lumia készüléket, ilyen például az 520, a 630 és az 530 egyaránt. Örömmel konstatálom minden egyes ilyen alkalommal, hogy a tartózkodó kijelentések ellenére az emberek egyre inkább megszeretik ezeket a készülékeket. Ennek oka nyilvánvalóan az alacsony ár és a megbízható működés. Más mobiloperációs rendszerek alsókategóriás készülékei a felhasználói vélemények alapján, koránt sem érik el ezt a megbízhatóságot. De nem szeretnék sem hitvitába, sem egymásra mutogatásba bocsátkozni.

WP_20150121_18_20_00_Pro
Microsoft Lumia 532 és a Lumia 435
WP_20150121_18_33_40_Pro
Lumia 532, Lumia 735 és Lumia 535

Mostani írásom lényege a legújabb belépőszintű Lumiák megjelenése. A tegnapi nap során volt szerencsém személyesen is megtekinteni, kipróbálni az új Microsoft Lumia 435 és Lumia 532 készülékeket. Ezekről néhány képet is sikerült készítenem. A Microsoft mindkét telefonnal a korábban megjelent Lumia 520 és 530-as készülékek szintjét szerette volna megcélozni, illetve az ez alatti kategóriába belépni.

A két telefon külsőre és belsőre egyaránt hasonlóak. Gyakorlatilag ikertestvéreknek is nevezhetőek. Különbség csupán abban rejlik, hogy a Lumia 435 egy 2 megapixeles, míg a Lumia 532 egy 5 megapixeles kamerát kapott. Vakut ezeken a készülékeken sem találunk.

WP_20150121_20_00_04_Pro
Lumia 532 előlap
WP_20150121_20_00_15_Pro
Lumia 532 hátlap

A legtöbb felhasználó, aki a belépőszintű készülékek közül választ, vagy anyagi megfontolás alapján dönt, vagy valóban elég számára, amit a kategória nyújt. Azonban, a szerényebb hardver is képes meglepetést okozni. A gyengébb kamera ellenére ezekkel a készülékekkel is készíthetünk nagyon jó képeket. Nagy örömömre, személyes ismerőseim között köszönthetem Mudri Lászlót, aki egy Lumia 520 boldog tulajdonosa. Gyönyörű fotókat készít telefonjával és munkásságát több fórumon, illetve internetes oldalon követhetjük. Itt is bemutatnék néhány példát a képei közül, de a twitteren @mudrilaci, instagrammon pedig a mudrilaci néven több munkáját is megtaláljátok.

AdobePhotoshopExpress_82daa25934b54e43bf57fb3c62e03fb7
“Kalaposok” – Mudri László (Lumia 520)
WP_20141105_13_30_04_Pro (3)
“Dióhéjban” – Mudri László (Lumia 520)WP_20141219_11_35_17_Pro (2) “Őszimetria” – Mudri László (Lumia 520)

A specifikáció további részleteiben teljesen azonos a két készülék. A belépőszintnek megfelelően négy magos, magonként 1.2 GHz-en ketyegő Snapdragon 200-as processzorral vannak ellátva. A korábbi belépőszinttől eltérően azonban, mindkettejük 1 Gigabájt RAM-ot kapott, a 8 Gigabájt háttértár mellé. Ez mindenképpen üdvözletes hír felhasználói szemszögből.

A kijelző 4 inches, 480×800-as felbontással rendelkező panel, ami 233 ppi pixelsűrűséget jelent. Személyes tapasztalatom alapján a kis felbontás ellenére, a kategóriához képest ez elég szép képet biztosít.

Többet nem szeretnék beszélni a specifikációról. Összességében jó minőségű, jól összerakott készülékekről van szó. Úgy gondolom, hogy a Microsoft hozott egy vállalható minőséget, amivel a felhasználók a kategória által nyújtott igényeknek megfelelően, töklétesen elégedettek lehetnek.