A NokiaPowerUser korábban már kifejezte kételyeit a Wp 8.1 GDR2 megjelenésével kapcsolatban, ám most úgy tűnik, ez a kételyük tovább erősödött. Amint szerzőjük írja, microsoftos forrásuk szerint a redmondiak a Windows Mobile 10 vagy Windows 10 Mobile néven futó preview-t fogja legközelebb közzétenni az Insider program keretében, ez ugye az, amit most 21-edikén fonak bejelenteni. Ez egyébként összhangban is van az akkor még Windows Phone 9 néven futó project eredeti ütemtervével.

A GDR2-nek eredetileg már októberben meg kellett volna jelennie, de aztán a változások jelentős hányada inkább GDR1-be került bele. Most viszont úgy tűnik, a GDR2-ben ígért szélesebb hardvertámogatsá és a felhasználói felület változásai inkább a Windows Mobile 10 previewba fognak belekerülni. Ez egyben azt is jelentheti, hogy a Microsoft megszünteti a Lumiák jelenlegi plusz egy frissítési ciklusát, vagyis megszűnhet az Amber-től a Denimig terjedő extra firmware frissítési vonal.

Utólag kicsit belegondolva az, hogy a Microsoft a GDR2 preview megjelenése előtt kitette az áruházba a Phone Insider appot, ami a pletykák szerint már kezdi leváltani a Developer Preview-t, ugyanerre a következtetésre ad okot. A lépés részemről üdvözlendő, ha másért nem, hát azért, mert míg a többi készülékre az aktuális frissítés nagyjából ugyanakkor érkezett, a Lumiákra a szervízcsomagok akár több hónapos késéssel jelentek meg, minden látható rendszer nélkül, és ez nem egyszer egy hónapnál is tovább tartott.

Forrás és illusztráció: NokiaPowerUser

MEGOSZTÁS
Előző cikkAzt állítják a Samsungról, hogy windows-os telefonokat akar kiadni
Következő cikkKét új telefonnal rukkol elő a K-Touch
Főszerkesztő, vagyis ő kiabál a szerkesztőség többi tagjával akik helyette dolgoznak. Valamikor régen sokat tett a Lumia 710 főzött ROM-ok elterjedéséért. Legújabb szerzeménye egy Lumia 640, az előző pedig egy ASUS Transformer Book T100-as, amit a rá jellemző kedvességgel Terminátornak hív, bár azóta már egy Lenovo T410-et használ a mindennapokban. Jelenleg WordPress oldalak dizájnjával bohóckodik, illetve keresi az ideális webszerver konfigurációt.