A Microsoft, Windows Insider névre hallgató programja, hatalmas népszerűségnek örvend, mi sem bizonyítja jobban a tényt, mint a vállalat Facebook oldalán megosztott kép (A fejlécben láthatjátok): Összesen már több mint 2,2 millió tesztelője van a kezdeményezésnek. Elképesztő szám, s mindez azt jelenti, hogy a Microsoft múlt heti bemutatója óta 500 000 felhasználó élt a csatlakozás lehetőségével. 23-án – 24 órával a rendezvény után – máris 173 624 új tagja volt a tesztnek, ez 1,7 millió embert jelentett. 27-re már több mint 2 millióról kaptunk számokat, most pedig egy új mérföldkőhöz érkeztünk, egészen pontosan 2 211 371 a résztvevők száma (feltehetőleg ebben a jelentésre nem használt felhasználók is benne foglaltatnak).

Bejött végül a WPCentralos Richard Devine számítása: az emberek érdeklődése tényleg nem csökkent, sőt! Mondjuk ez könnyen magyarázható: A jelenleg hivatalosan elérhető Windows 10 verziók igencsak stabilnak mondhatók. Itt-ott ugyan találkozhatunk bennük hibákkal, de többségében a napi használatra alkalmas a rendszer, asztali PC-n és táblagépen egyaránt.

S ezeken felül arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a szoftveróriás folyamatosan újabb és újabb funkciókkal látja el a tesztelők számára a rendszert.
A Cortana és az értesítési központ egy korai változata is helyet kapott a publikusan elérhető verzióban, s hamarosan érkezik a Spartan is, mely a Microsoft újgenerációs böngészőjét takarja.

Mindent együttvéve ezek a hírek a Microsoftnak nagyon kedvezőek, hisz minél több a tesztelő, annál több visszajelzés érkezik majd a szoftver aktuális minőségét illetően, végül pedig arra is enged következtetni, hogy jót tett a cégnek a szemléletváltás. amely által az Insider igen komoly sikertörténet lehet a termékvonal történetében – már persze ha az eddigi számok nem győztek meg erről.