Teljesen angol címet még úgysem adtam egy cikkünknek sem, itt az ideje, hogy elkezdjem, és ez az új mániám az alcímeket sem kerülte el, tessék nyugodtan kinevetni. Ha valaki nem tudná, mai címünk egy 1975-ös lemezről való, és valahogy nagyon sok szempontból illik ide. Oké, a Band dobozán (amit nem is kaptam meg), nincs kezet rázó lángoló bácsi (vagy mégis?), viszont az érintett lemeznek van egy eléggé technokrata beütése, és nem, ne kérdezd, hogyan érnek össze a szálak ebben a mondatban. Kár, hogy a Welcome to the Machine szövegében nincs hasonló, mert zeneileg sokkal jobban passzolna ide. Oké, őskövületeknek megteszi ez is.

A Band tök jó, ezt komolyan gondolom. Még akkor is, hogy ha elég korlátozott a használata. Én például iszonyat szívesen jampiztam volna azzal, hogy vele fogadok egy hívást, és azért tényleg mennyire baró lett volna, ahogy a tömött busz lassan oldalára dől, mert mindenki a velem átellenes oldalon gyűlik össze és azt lesi, hogy az a bolond fószer miért mondja a karórájába azt, hogy „my name is Band, James Band.” Ne tessék elfelejteni, pár éve ez a rácsodálkozós ájulat mindennapos volt, csak éppen a scala vestibuliig begyömöszölt agybadugós headsettel. Mit is akarok ezzel mondani? Ja igen. Azt, hogy külsőre nincs meg benne a wow-faktor, holott nagyon is, hogy odaverős a tárgy. De még mennyire kedveskéim, de még mennyire, és százon is keveset fogyaszt.

IMG_1480

Good Times Bad Times

Dávid azt mondta nekem, hogy odaát Amerikában ezt nem egyszerűen odabaadják a betérő idegennek, hanem megmutogatják, elmagyarázzák, miért nem szabad rászorítani a csuklódra, hogyan kell megtanítani kávét főzni vagy levinni a kutyát pipilni, meg ilyenek. Ez azért érdekes, mert az én legnagyobb bajom vele a szíj megoldása. Nehéz rendesen beállítani. Jó, persze, ez eleve igen komoly kihívás annak, aki a cipőfűzőt is úgy megszorítja, hogy a múltkor is konzíliumot hívtak össze, hogyan lehetséges az, hogy nem kell még amputálni a lábfejeimet a folyamatosan nulla vérellátás miatt, de akkor is. Vagy túl laza (nekem, lásd előbb), vagy majdnem pont jó lenne, de hol itt nyom egy kicsit, hol ott izzadok alá, tehát jó darabig egyszerűen zavar. Meg én a gombokat kifelé szeretem, de úgy meg a kijelző tartalma elég gyatrán leolvasható. Így jártam, azt hiszem.

Nyilván normális gondolkodású ember számára nem probléma, de egy bizonyos szöget és távolságot leszámítva nem látszik rajta, hogy a Microsoft terméke. Ha az Apple készítette volna, garantáltan világító alma lenne rajta, vagy ha nem, akkor meg gombnyomásra két méteres Steve Jobs hologramot vetítene ki, hogy a környezeted tudjon hová tenni téged a jóság-skálán, ezen meg a fényes fekete csaton levő négy matt fekete négyzetecskéből álló logócska jelzi, hogy ez pont nem egy kínai kárcóra. Most komolyan… Egy buszon mindenkin egyesével végigmenni, arcába dugni a csatot, hogy neszewaze’, ez egy Band – mit ne mondjak, elég fárasztó módja a feltűnősködésnek, és még így is legfeljebb az emberek egy tizedében pislákolna fel a hú de nagy csákkó vagy ecsém faktor. Egy sima Lacoste ing is sokkal hatásosabb, pedig az még a pulzusodat sem bírja mérni – holott az negyedennyibe kerül, mint ez kerülne, ha lehetne kapni. Kedves Microsoft, ez a termék van olyan jó, hogy dicsekedhetnétek vele. Sőt, még akár árulhatnátok is. Én szóltam.

Viszont nagyon szépen mér mindenféle egészségügyi dolgot, például megnyugodhattam, hogy mégsem olyan magas a pulzusom mint ahogy gondoltam, sőt. És ezeket akár a hozzá való Microsoft Health alkalmazással is meg tudom nézni, ami ugyan penetránsan lassú, vagy akár magával a Banddel, ami viszont nagyon gyors, csak éppen nem mindig logikus, mi hol van, de ez megszokható. Állítólag.

Take a look at me now

Ugyanakkor sok szempontból egészen lenyűgöző. Mindenekelőtt az, hogy sem a telefon nem eszik sokkal többet attól, hogy a csatlakozáshoz bluetooth kapcsolat kell, sem maga a Band. Sőt, ez az első olyan termék, ami jóval tovább bírja a gyári adatnál. Két napot ígér a Microsoft, ehhez képest a négy nap habsimán megvolt, de az öt nap sem elérhetetlen. Ez a többi egy napot éppen csak átvészelő termékekhez képest simán ejti a felhasználó állát lefelé. Jelzem, aki az alábbi videón nem veszi észre azt, hogy az angolszász (iszonyatosan kínosan elöl kopaszodós bundesliga-frizurás) művész úr miért dobja le a haját, az dobja ki az összes zenelejátszóját, és kérjen egy hallószerv eltávolító műtétet. Mert. Mert azért. Én már megint szóltam.

Az az igazság, nem próbáltam még semmi más legalább hasonlót sem, de az az érzésem, a Microsoft sem gondolta, mennyire instant get terméket alkottak. Ha csak kárcóra lenne, akkor is szeretném, igazi Bauhaus-féle funkcionlitás-központú állat, bár a gyártás minősége inkább az eklektikához vezet. Tipikus underestimating ez, ahogy a művelt albán mondaná, nem csoda, hogy mire kettőt pislantottunk elfogyott és most eBay-en árulják másfélszer annyiért a szerencsések. Jobban mondva a szerencsések, akik egyszerre többet vettek, hogy nekik is maradjon. Kérek egy Bandet. Kettő lett, maradhat? Háhogyne.

IMG_1463

Dávid nézőpontja

Felemás érzelmek. Van egy tényleg egész szuper eszköz, ami egy csomó lehetőséget ad mind a felhasználó, mind a fejlesztők kezébe, de szinte senki nem használja ki. A Band API-ja (pontosabban a Microsoft Health) egy óriási tárház, amibe belemegy az összes, a Band által mért adat, és azt onnan a fejlesztők elérhetik. De a Windows Phone áruházban alig található alkalmazás, ami kihasználja ezeket az óriási lehetőségeket. Ráadásul maga a Band, mint eszköz is többet tud, például tudja a bőrhőmérsékletünket is mérni, de ezt használó alkalmazást szintén nem láttam.

Viszont tényleg le a kalappal a tervezők előtt. Az akkuüzemidő tényleg elképesztő, nekem sikerült 5 napot kihúzni vele, egy töltéssel, de úgy, hogy a folyamatos időkijelzés be volt kapcsolva, ráadásul elég gyakran kapok értesítéseket a nap folyamán. Mivel “fitnesstracker-szűz” vagyok, ezért a Band ilyen jellegű képességei is nagyon rendben voltak, egyedül talán a lépésszámláló volt humoros, hogy nagy csinnadrattával bejelentette, elértem a kitűzött napi célomat, az ötezer lépést – a 9-es buszon állva (tegyük hozzá, hogy nem hiszem, hogy lenne jobb módszer a lépések figyelésére). Egy plusz történet is fűződik a Band-hez: ugyebár be lehet állítani, hogy figyeljen, miközben alszunk. Ilyenkor időnként megméri a pulzusunkat, illetve a mozgásunkat, meg sok mindent, és ez alapján meg tudja mondani, valójában mennyit is töltöttünk az éjszaka pihentető alvással. Nálam az derült ki, hogy 4 óra előtt nem sokkal, mindig van egy ugrás a pulzusomban, de konkrétan 80 fölé ugrik. Mint kiderült az ekkor beérkező rengeteg email, illetve a szomszédunk hazaérkezése miatt történik egy ekkora ugrás. Mivel mindkettőt egyszerűen lehetett orvosolni, azóta sokkal pihentetőbben tudok aludni. A másik leghasznosabb funkció az ébresztő. Nem kell a Nagy Ho-ho-ho főcímzenéjével felverni a környezetünkben alvókat, mert az ébredésre buzdító jelzés csak hozzánk jut el – folyamatos rezgés a csuklónkon, és már ébredünk is.

Viszont még egy érzésről kell beszámolnom: a hiány érzetéről. A Band nem egy könnyű jószág, ráadásul nem is feltétlen simul a kézre, mert nem annyira ruganyos. És amint lekerül a kezedről, érezni fogod, hogy ott hiányzik valami, de nagyon.

Összességében hiányozni fog a Band, kár, hogy vissza kellett adni (említettem, hogy kesztyűben is használható?). Kérünk szépen Microsoft, hozd el eszközeidet és szolgáltatásaidat hozzánk, a Balkánra is!