Még nem mindenhová, de szerencsére Magyarországra is, ahol most már egyedül a független Lumia 920 ragadt meg a Cyannál. Egyébként nem csak a T-Mobile-nál, több egyéb szolgáltatónál is elindult a frissítés világszerte a Denimre, és ezzel nagyjából egy időben a Lumia 925-ösök nagy részére is megérkezik a már igencsak régóta várt firmware frissítés, amit még szeptemberben jelentettek be a redmondiak. Aki korábban nem telepítette a Preview for Developers programot, az a Windows Phone 8.1 Update-et is ezzel együtt kapja meg. Fontos, hogy aki résztvevője ennek a programnak, az előbb jelentkezzen ki a belőle az azonos nevű telefonos alkalmazás segítségével, különben nem fogja megkapni a Denim frissítést!

MEGOSZTÁS
Előző cikkA Microsoft üveggömbje újra megmutatta a jövőt
Következő cikkKedvező árú, kínai Windows-os gépek érkeznek a hazai boltokba
Főszerkesztő, vagyis ő kiabál a szerkesztőség többi tagjával akik helyette dolgoznak. Valamikor régen sokat tett a Lumia 710 főzött ROM-ok elterjedéséért. Legújabb szerzeménye egy Lumia 640, az előző pedig egy ASUS Transformer Book T100-as, amit a rá jellemző kedvességgel Terminátornak hív, bár azóta már egy Lenovo T410-et használ a mindennapokban. Jelenleg WordPress oldalak dizájnjával bohóckodik, illetve keresi az ideális webszerver konfigurációt.