Forrás:

Neowin

A múlt hétvégén kiszivárgott, hogy végre egy rakás Lumiára megérkezik a Windows 10 for phones próbaverziója. Azonban ezek még mindig csak Lumiák. Figyelem, semmitmondó információk következnek! Adja magát a kérdés: rendben, hogy a Lumiák vannak a legtöbben – hogy ez meddig marad így, az jó kérdés –, de ha pusztán a típusok számát nézzük, a Lumia hegemóniája lassan a múlté lesz. A Microsoft együttműködése a CTE-vel, illetve egyes európai gyártókkal, csak az utóbbi hónapokban több tucatnyi új windows phone-os telefont jelentett, miközben a Microsoft fele annyit sem adott ki. Akkor miért csak Lumiákra érkezik a Preview?

A kérdést feltették Twitteren Gabriel Aulnak is, konkrétan a HTC kapcsán, aki azt válaszolta, ők ott „dolgoznak más készülékeken is, de egyelőre nincs hír, amit erről megoszthatnánk”. A jó hír része az, hogy egy felelős ember elismerte, már nem csak a Lumiákkal foglalkoznak. A kevésbé jó hír az, hogy semmiféle ütemtervről vagy határidőről nem tudunk. Majd valamikor.

Ismétlem, a dolog érthető, a Lumiák továbbra is az eladott windowsos telefonok 97 százalékát adják. Csakhogy ennek igen nagy részben az az oka, hogy a Lumiák még most is nagy előnyből indulnak. Egy olyan ökoszisztémában, amelyben nehéz a telefonokat típus szerint egyedivé tenni, nem kis előny az a pár extra. Ne feledjük, maga az ökoszisztéma is valami olyan róka fogta csuka helyzetben van, mint a Lumián kívüli gyártók telefonjai: amíg elég nincs alkalmazás, addig nem veszik, de amíg nem veszik, nem szívesen fejlesztenek rá.