A diákok alkalmazás-ötleteit a közigazgatásban is megvalósíthatják

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mobil Innovációs Központja idén másodszor rendezi meg az „1app” alkalmazásfejlesztő versenyt. A nevezett alkalmazásokat a díjazottak március 28-án, a versenyt záró konferencián mutatják be az érdeklődőknek. A márciusi rendezvényt követően, nyáron két hónapos mentorációs program indul, amely az egyetemi hallgatók közigazgatáshoz kapcsolódó alkalmazás-ötleteinek gyakorlati hasznosítását hivatott segíteni.

Az „1app” alkalmazásfejlesztő verseny célja az innovatív, tehetséges középiskolások és egyetemisták felfedezésén túl, a szakma és a közvélemény figyelmének felkeltése az alkalmazás-fejlesztésben rejlő, hosszú távú lehetőségekre mind az üzleti, mind a közszférában.

Az év elején meghirdetett versenyre idén kétszer annyi fejlesztő-csapat jelentkezett, mint tavaly.

1app_3

A 2014-ben a meghirdetett három – „oktatás”, „játék”, „egyéb” – kategóriából – a „játék” bizonyult a legvonzóbbnak a hallgatók körében. A március 28-i konferencián az érdeklődök a nyertes alkalmazások megismerésén túl, izgalmas előadásokat hallhatnak az alkalmazásfejlesztés témakörében. A közigazgatás informatikai és távközlési fejlesztőjeként a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) számára fontosak az innovatív fejlesztői megoldások. A vállalat számít a diákok kreatív ötleteire is, így az idei „1app” fejlesztői számára a NISZ Zrt. különdíjat ajánlott fel. A március 28-i, ingyenes rendezvényre a szervezők minden érdeklődőt várnak. A rendezvényen a részvétel regisztrációhoz kötött, amit a verseny honlapján elhelyezett űrlap kitöltésével lehet megtenni 2015. március 20-án éjfélig.

Az „1app” rendezvénysorozat a március 28-i konferenciával nem ér véget. Schulcz Róbert, a BME Mobil Innovációs Központ ügyvezetője elmondta, hogy együttműködésben a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanáccsal és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-vel, nyáron két hónapos mentorációs program indul. A programra várnak minden olyan hallgatót és tanulót, akinek a közigazgatáshoz kapcsolódó alkalmazás-ötlete van. A kezdeményezés során az ötletgazdák és az alkalmazásfejlesztők a közigazgatásban tapasztalt mentorok segítségével valósíthatják meg az alkalmazás-prototípusokat. A legjobb fejlesztők támogatást kapnak alkalmazásuk továbbfejlesztéséhez és publikálásához is. A program minden olyan hazai felsőoktatási hallgató és középiskolai tanuló számára nyitott, aki a hazai közigazgatáshoz kapcsolódó alkalmazásötlettel rendelkezik. Az programban való részvételre már most is lehet jelentkezni az innen elérhető űrlap segítségével:

[symple_button url=”https://1app.mik.bme.hu/site/mentor” color=”orange” size=”default” border_radius=”3px” target=”blank” rel=”nofollow” icon_left=”edit” icon_right=””]Űrlap[/symple_button] [symple_button url=”https://1app.mik.bme.hu/” color=”green” size=”default” border_radius=”3px” target=”blank” rel=”nofollow” icon_left=”info” icon_right=””]További információk[/symple_button]

MEGOSZTÁS
Előző cikkA Hét Képei – 2015. 11. hét
Következő cikkKomoly felületi változások a kiszivárgott Windows 10 for phones verzióban
Főszerkesztő, vagyis ő kiabál a szerkesztőség többi tagjával akik helyette dolgoznak. Valamikor régen sokat tett a Lumia 710 főzött ROM-ok elterjedéséért. Legújabb szerzeménye egy Lumia 640, az előző pedig egy ASUS Transformer Book T100-as, amit a rá jellemző kedvességgel Terminátornak hív, bár azóta már egy Lenovo T410-et használ a mindennapokban. Jelenleg WordPress oldalak dizájnjával bohóckodik, illetve keresi az ideális webszerver konfigurációt.