Majdnem azt írtam a címben, hogy Sziamiaú, de hol vannak már azok az idők, amikor a kínai cégen maximum nevettek az emberek. Mire kettőt pislantottunk, úgy lehagytak néhai nagy nevű cégeket, mint a pinty, tehát mára nem névtelenek, és ha hagyatkozhatok ismerőseim véleményére, akkor nem is gagyik. Sőt. Annyira fontosak, hogy a Microsoft aktuális közleményében a legnagyobb okostelefon forgalmazók közé sorolja a Xiaomit. Egyáltalán nem véletlenül.

Na de hogy kerül Pilátus az asztalra, akarom mondani a csizma a krédóba, mert azért a Xiaomi eddig Windows fronton pontosan egy jó nagy kerek semmi négyzetgyökét tette le az asztalra. Oké, azon felül, hogy az androiddal kapcsolatos Microsoft licenszekért pengeti be a szivarozó, hájas redmondi tőkéseknek a dellát, de ez nem egy újdonság a Microsofttól nagyon függetlenek univerzumában. A dolognak biztosan van köze a Microsoft általunk is megénekelt kínai nyitásához, ennek a legújabb tagja lehet a Xiaomi, amely ezennel szövetségbe forrt a Microsofttal, és ennek értelmében a Xiaomi Mi 4 felhasználók egy része Microsoft bérenc lesz, vagyis a Windows 10-et fogja gőzerővel tesztelni. Amiben ugyebár az az igen érdekes, hogy a Xiaomi Mi 4 az egy már létező androidos telefon, és a bátor tesztelők, akikről szó van, Windows 10-et fognak rajta futtatni, és ha jól értem a Microsoft illetékes bejelentését, akkor a történetnek itt koránt sem lesz vége. Részemről vagyok akkora tudjukki, hogy kéjes mosollyal libbennék be bárhová egy Windows 10-es Xiaomival a kezemben, de ezek szerint létezik az a pénz, amiért mások is.

Epedve várom a végkifejletet.

MEGOSZTÁS
Előző cikkTotal Commander Beta 9
Következő cikkMicrosoft: A kalózverziót használók is ingyen frissíthetnek Windows 10-re
Főszerkesztő, vagyis ő kiabál a szerkesztőség többi tagjával akik helyette dolgoznak. Valamikor régen sokat tett a Lumia 710 főzött ROM-ok elterjedéséért. Legújabb szerzeménye egy Lumia 640, az előző pedig egy ASUS Transformer Book T100-as, amit a rá jellemző kedvességgel Terminátornak hív, bár azóta már egy Lenovo T410-et használ a mindennapokban. Jelenleg WordPress oldalak dizájnjával bohóckodik, illetve keresi az ideális webszerver konfigurációt.