2015. március 10. Az Apple márciusi keynotejának másnapja. Gáborral épp az új Macbook-ot beszéltünk pro/kontra, és feljött valahogy hogy korábban nézegettem a Windows Phone-os telókat, mert tetszik a telefonok kinézete, és a csempés megoldásban is látok rációt. Erre rögtön rávágta hogy miért nem tesztelek le akkor egy Lumiát, van is egy pár telefon, amiből én egy 930-ast választottam. (Még jó! :)) A sztorihoz hozzátartozik – mielőtt még bárki Apple fannak tituálna -, hogy DOS-on, majd Windowson nőttem fel, elősször “buta”, majd Androidos telefonjaim voltak, és úgy 3 éve váltottam át az Apple féle vonalra, fokozatosan. Egyszerűen azért, mert a grafikusi, webes, DTP-s munka számomra sokkal gyorsabb, egyszerűbb, hatkényabb OS X-en. Ennyi. 🙂

Na de térjünk a lényegre. Megkaptam tőle a Lumia 930-at, és mivel úgy kb fél éve iPhone 5S tulaj vagyok, így jó volt összehasonlítani a két telefont, a két (három) rendszert, meg úgy eleve az egészet.

A képeken látszik hogy mennyire tér el a Lumia 930 az iPhone 5S-től. Azt kell mondjam hogy a 930-as mérete még pont jó a számomra, el tudtam rajta érni mindent. Most ugye az iPhone 5S-hez tudom viszonyítani a tesztet, és az 5″-es méret még szerintem pont jó az átlag kezekbe, mind magasság, mind szélesség tekintetében. A kijelzője szép fényes ClearBlack AMOLED, tehát ha az adott pixelt vagy pixeleket nem világítjuk meg valamiért (fotó, videó, játék, stb.), akkor annál a feketénél nem használ áramforrást. Felbontását tekintve Full HD (1920 x 1080), és a pixelsűrűsége pedig 441 ppi, ami ilyen értelemben is retina, ahogy az Apple is hívja az iPhone-ok vagy a MacBook-ok esetében. Ez ugye azt jelenti hogy annyira sok a pixel egy inchen belül, hogy azt már az emberi szem nem veszi észre. Szóval a kijelző szép, fényes, éles, még azok az ismerőseim is elismerően dicsérték, akik még Windows Phonet sem fogtak a kezükben.

Maga a telefon pedig jó gyors. De tényleg. Nem éreztem semmilyen akadást, vagy lassulást, bár a telefon új volt, és új korában minden telefon ilyen. 🙂 Ezt most nem a Lumia hátrányaként mondom, de amíg Androidos telefonom volt, akkor is kb. 3/4 év után jöttek a lassulási, akadási jelenségek. Android esetében ez a frissítéseknek köszönhető, Windows esetében nem vagyok ennyire jártas, de 2 Gb RAM és a négymagos 2,2 GHz-es Qualcomm® Snapdragon™ 800-as proci biztos hogy jó ideig tartani fogja ezt. Akár játékot indítottam el, akár fotóztam, böngésztem, Facebookoztam, vagy csak a menüben barangoltam, simán ment minden! Apropó menü. A Windows Phone által bevezetett csempés megoldás ötletes, és design szempontjából is jól néz ki. Bár nem tudom hogy azok a beforduló ablakok mennyire merítik az aksit, de hát valamit valamiért. 🙂 Az anyaghasználat is jó, fém keret van kívül, hátul pedig műanyag hátlap, ami sajnos nem cserélhető, viszont különböző színben kapható, így a hangulatunknak, vagy az egyéniségünknek megfelelően tudunk a vásárláskor választani. Egy dolog viszont nem tetszett, és erre csak így használat közben jöttem rá. Az volt a furcsa számomra, hogy a rendszer menüjében nincsennek ikonok, csak szöveg. A főmenüben vannak, ott látszódnak a szoftverek ikonjai, de ha már bentebb megyünk, akkor ott csak szöveges megjelenítés van. Na ez fura volt, és elsőre nehezen találtam meg dolgokat, hiszen az ember alapvetően vizuális lény, és a különböző vizuális megjelenítések alapján tájékozódik a legjobban. Persze biztosan hozzá lehet szokni ehhez is, viszont azt hallottam tőlem tájékozottabb Windows-os szakértőktől (Gábor), hogy a következő frissítésben már lesznek ikonok a menüben. Pacsi!

1 hétig volt nálam a készülék, és próbáltam minden jót tenni vele. Fotóztam, videóztam, játszottam, nyomogattam, közösségi életet éltem (Facebook, Vine, Skype, stb.) Csináltam két fotót, az egyiket a Moszkva térről, a másikat egy utcáról. Az utcaképnél véletlenül bennemaradt az ablak kerete, ezért előre is bocsi, de nem akartam megvágni a képeket.

Ha teljes méretben nézzük a képeket, akkor látni lehet hogy azért van különbség a Lumia 930 és az iPhone 5S által készített képek között. Persze ha csak Facebookra, Twitterre, vagy Instagramra akarjuk feltölteni, akkor kvázi mindegy is, csak akkor van jelentősége ha más célra akarjuk használni a képeket. Ami nekem feltűnt, hogy az iPhone képei fényesebbek, a színek teltebbek. A Lumia viszont nagyobb látószöggel rendelkezik, így nagyobb teret lát be. A fotókon nincs semmi beállítás, ahogy a telefonok alap beállításait használtam.

Videót is csináltam, 4K-ben felvettem a Moszkva téri munkálatokat. Meg persze rögzítettem egy olyan videót is, amin a Windows Phone rendszer használatát mutatom be. Ezt az iPhone 5S-el rögzítettem.

Zenét is hallgattam rajta, szépen és tisztán szólt minden, de játék közben is hallható volt már ez. Fülessel is kipróbáltam, nem csalódtam. A telefon belső tárhelye 32 GB, szóval bőven fér rá zene, fotó, videó és mindenféle app!

És most jöjjenek azok a dolgok, amik a leginkább tetszettek az egész telefonban, és a Windows Phoneban. Az első és legfontosabb, hogy van FM rádió! 🙂 Tudom, ez nem nagy újdonság, hiszen minden Androidos telóban van, viszont egyetlen iPhone-ban sincs! Ezt nem is értem hogy miért, gondolom azért hogy az iTunes legyen nyomva. Szóval van FM rádió, és ez szuper! Nagyon tetszett a beépített időjárás és fitnesz app, jó hogy a fontosabb appok megtalálhatók a Storeban, le is töltöttem azokat amiket a legtöbbször használok, úgy mint például Facebook, Vimeo, Vine. A rendszer mail app sok fiókot tud kezelni, ez is pacsi! A főoldalon a csempék méretezése is külön gyöngyszem.

Összességében azt kell mondjam hogy maga a telefon, és a Windows Phone 8.1 jól szerepelt nálam. 10-ből 8-as értékelést adnék, mert azok a fránya ikonok nekem nagyon hiányoznak a menüből, illetve a népszerű appok listája is lehetne bővebb, bár erről nem a telefon tehet. Egy kicsit erősebb ráhatás a Microsoft részéről sokat lendítene ezen, szerintem. A Nokia egy jól használható, designos telefont rakott össze, remélhetőleg a Microsoft ezt folytatja, és a Windows 10 megjelenése további lehetőségeket ad a felhasználók és a fejlesztők kezébe.

A készüléket a Microsoft bocsátotta rendelkezésünkre.


A szerzőről

553025_3367602964809_203475969_nPapp Ádám
digitális magazin szakértő,
grafikus,
webdesigner