Windows 10: a felhőbe költözhet a védelem egy része

0

A múlt héten végén jött az az információ amit futólag mi is megemlítettünk, hogy a Defender beállításainak egy része beköltözik a Windows 10 vezérlőpultjába. Erről most még frissebb információkkal szolgálhatunk, ugyanis kiderült, az alap beállításokon felül megjelent egy érdekes új funkció is, az úgynevezett Cloud Protection.

Windows-Defender1

Erről egyelőre csak annyit tudunk, amennyit a kezelőfelületen a választási lehetőség mellé írt magyarázat leír, vagyis hogy ha ezt engedélyezzük, akkor a Defender adatokat küld a problémákról a Microsoftnak (ami nem újdonság), amit aztán a redmondiak a felhőben jól meganalizálnak – bármit is jelentsen ez 🙂 –, és ha abből kisül valami, akkor jelentkeznek a megoldással. Mivel eddig a frissítések kezelése volt a Defender leggyengébb pontja – jogi képviselőnk lebeszélt az eredeti, kicsit szabadabb szájú megfogalmazásról – egyelőre bizakodunk, hogy ez pozitív változást fog hozni.

Windows-Defender1-5

A történethez hozzátartozik, sokaktól hallom azt a tanácsot kezdőknek, hogy ott a Defender ami ingyenes és a rendszer beépített része, nem kell más védelem. Azon kevés dolog, amiben nem értek egyet velük. A Defender jelen állapotában nem nyújt elegendő védelmet, és ezt nem csak arra alapozva írom, hogy még egyes ingyenes antivírus megoldásokhoz képest is igen magas százalékban nem veszi észre a kártevőket. A probléma maga a frissítési mechanizmus. A defender frissítései jelenleg jóformán véletlenszerűen érkeznek, ráadásul az automatikus frissítés nem egyszer akár több napig is várakozhat. Ez idő alatt rendszerünk védtelenül áll a legújabb fenyegetésekkel szemben, ami nagyon, nagyon nem jó. A Microsoft-bashingről egyelőre ennyit.

Windows-Defender2

Az új beállítások között kivételek is lesznek, amelyek lehetnek fájlok és elérési helyek, fájl típusok és folyamatok is. Ez viszont igen dícséretes megoldás, tudnám ajánlani más antivírus fejlesztőknek is. Igen, ezzel kizárhatunk veszélyes fájlokat és folyamatokat is, ami okozhat nagy galibákat is, ugyanakkor elkerülhetjük vele az olyan – számunkra vicces, de az áldozatoknak inkább őszülést és hajhullást okozó – eseteket is, mint amikor a minap a Panda egy frissítés után az operációs rendszer és a saját szoftvere (!) fontos fájljait is vidáman karanténbe hajigálta, ami a következő rendszerindítást nagyjából lehetetlenné tudta tenni, a vírusvédelemről már nem is beszélve.