Forrás:

WinBeta

Holnap kerül megrendezésre a Microsoft legújabb BUILD konferenciája. A Windows fejlesztői gőzerővel dolgoznak az Insider program keretében beérkező felhasználói visszajelzések alapján javasolt módosításokon és hibajavításokon. Nagyon sok vélemény érkezett az új kereső mező megjelenésével és működésével kapcsolatban. A Legtöbb felhasználónak nem tetszett a jelenlegi és korábbi buildekben lévő megoldás, ezért a Microsoft úgy határozott, hogy a kereső mező és a Cortana működését a következő buildtől (10102) kezdődően némiképp megváltoztatja.

Ezentúl, ha a felhasználó a keresési mezőbe ír, akkor a Cortana úgymond átveszi a keresési folyamatot és egy új áttűnési effektussal jeleníti meg a találatokat. Ezen kívül a Cortana kapott egy már jól ismert hamburger menüt, ami a bal felső sarokban jelenik meg és általa több funkciót is elérhetünk. A találati lista és a keresési mező mérete ugyan úgy szabadon átméretezhető lesz majd mint a Start menü esetében.

Egy rövidke videót is láthatunk mindezekről a WinBeta jóvoltából:

 

Kíváncsian várom a Windows 10-ről érkező további híreket és remélem holnaptól kezdődően egyre több és több új információ lát majd napvilágot.