Miután néhány héttel ezelőtt a Microsoft bejelentette, hogy a Windows 10 for phones az Apple Pay-hez hasonlóan támogatni fogja az NFC eszközökön keresztül történő fizetést, újabb bizonyíték van arra, hogy a redmondiak valóban versenyezni szeretnének az Apple fizetési rendszerével. Lássuk csak!

microsoft-pay

Faisal Khan banki tanácsadó szerint a Microsoft az Egyesült Államok mind az 50 tagállamában pénz továbbító szolgáltatás engedélyezésére nyújtott be kérelmet. Idaho államban már meg is kapta a licenszet a Microsoft Payments néven bejegyzett cég. Hogy mit is jelent ez pontosan? Úgy tűnik, a Microsoft most rakja le az alapjait a saját mobil fizetési rendszerének. Mint már említettük, azt, hogy a Windows 10 okostelefonok külön alkalmazás nélkül képesek majd támogatni ilyen fozetésmódokat, már elismerték (lásd korábbi linkünket).

windows-10-nfc

Ahogy korábban már írtuk:

A WinHEC 2015 során a Microsoft felfedte, hogy a Windows 10 for phones támogatni fogja a Host Card Emulation (HCE) technológiát (fenti képünkön). A HCE segítségével valamennyi NFC egységgel rendelkező Windows 10 rendszerű telefonnal tudunk majd fizetni erre alkalmas NFC terminálokon keresztül anélkül, hogy szükség lenne speciális biztonsági alkalmazásokra, mint amilyen a Softcardé (volt). Ami még szebb, (a Magyar Telekom alkalmazásával ellentétben, amihez SIM csere szükséges) úgynevezett biztonságos SIM kártyára sem lesz hozzá szükség. A Microsoft bemutatója szerint a VISA, a Mastercard és az American Express, tehát lényegében a jelentős szolgáltatók támogatják ezt a funkciót. A HCE támogatás egyébként az Androidban már a 4.4-es verzió óta benne van.

Most már tényleg csak az a kérdés, mikor jelentik be hivatalosan az új rendszert. A legvalószínűbb, hogy a hamarosan rendezésre kerülő BUILD 2015-ön.

MEGOSZTÁS
Előző cikkNa, mi a WhatsApp? Ugyanaz, mint tavaly
Következő cikkWindows Phone: baljós árnyak
Főszerkesztő, vagyis ő kiabál a szerkesztőség többi tagjával akik helyette dolgoznak. Valamikor régen sokat tett a Lumia 710 főzött ROM-ok elterjedéséért. Legújabb szerzeménye egy Lumia 640, az előző pedig egy ASUS Transformer Book T100-as, amit a rá jellemző kedvességgel Terminátornak hív, bár azóta már egy Lenovo T410-et használ a mindennapokban. Jelenleg WordPress oldalak dizájnjával bohóckodik, illetve keresi az ideális webszerver konfigurációt.