Miközben mindenki a Windows 10 for phones eljöveteléről beszél, a Microsoft szép csendben elkezdte kiszórni a Windows Phone 8.1 Update 2-t. Pár napja erősítették meg hivatalosan, hogy érkezni fog a meglevő telefonokra, de nem adtak meg határidőket. Egy biztos, azok közül, akik lelkesen belevágtak a Windows 10 bizniszbe, sokan tapasztalták, hogy a várva várt rendszer helyett először „csak” az Update 2-t kapták meg (így jártam én is). Velem ellentétben a WMPoweruser munkatársai nem rohantak tovább, hanem inkább megálltak ezen a ponton, hogy bemutathassák nekük, mik is az főbb újdonságai az Update 2-nek.

Megváltoztak a Beállítások

Leginkább a kinézete. Ez az első Windows Phone verzió, amelyikben a beállítások már csoportokba lettek szervezve, és kitűzhetők a Kezdőképernyőre és megjelent a keresés is. Vagyis ha nem találsz egy beállítást, egyszerűen rákeresel. Részeletek az alábbi képen.

windows phonw 8.1 update 2 settings

Alkalmazás engedélyek

A Windows Phone 8.1 Update 2 másik hasznos újdonsága, hogy megadható, a rendszer egyes szolgáltatásait mely alkalmazások használhatják és melyek nem. Erőforrásonként meg lehet tekinteni, melyiket melyik alkalmazás használhatja éppen, és ugyanitt megadható és elvehető a hozzáférés. Nem akarod, hogy a Facebook használja a mikrofonodat? Semmi gond, megvonod tőle a jogot az eléréshez.

windows phonw 8.1 update 2 jogok

Átnevezhető a telefon

Mindezidáig ha szerettük volna megváltoztatni szeretett telefonunk nevét mondjuk Béla telefonjára, akkor csatlakoztatni kellett a pécénkhez, ám a Windows Phone Update 2 esetében leegyszerűsödött a dolgunk, hiszen a beállítások között is megtehetjük. Apró, ám örömteli változás.

windows phonw 8.1 update 2 átnevezés

Egyéb jelentős változások

  • A korábbi információknak megfelelően megjelent a Bluetooth billentyűzet támogatás.
  • Megjelent a „Minden alkalmazás” felirat egy jobbra mutató nyíllal a Kezdőképernyő alján az eddigi keresőikon helyén. A korábbi verziókban (és érdekes módon a Windows 10 TP-ben is) itt csak a nyíl volt.

windows phonw 8.1 update 2 minden alkalmazás

  • A Naptár alkalmazásban megjelenik, hányadik hét van éppen.
  • Az Akcióközpontban megjelenik a ki- és bekapcsolható adatforgalom, ami eddig csak a Preview for Developers felhasználóinak volt meg.
  • A Cortana nyelvei között megjelenik a francia, a német, az olasz és a spanyol.

Egyelőre ennyi, ám a WMPoweruser azt ígéri nekünk, hogy frissíteni fogják a cikket, ha találnak még valami számottevőt. A nagyon bátraknak pedig hamarosan adunk leírást arról, hogyan juthatnak hozzá csak a Windows Phone 8.1 Upgrade 2-höz.