A Microsoft, ha némi kihagyással is, de folytatta a vasárnap elkezdett reklámspot sorozatát. Az első részben az a bizonyos ok az volt, hogy a Windows 10-ben mindenkinek van valami ismerős dolog, a második epizód pedig az egyik legnagyobb vonzerőt jelentő funkcióra fókuszál, ez pedig a Cortana. Amely egyelőre magyarul nem elérhető, és engem jelenleg éppen azzal viccelget meg, hogy lassan már az íróasztal lábának régióját is átállítottam egyesült államokbelire, és a kutyánk alapértelmezett nyelve is US angol, mégis faarccal közli, hogy az én régiómban nem Cortana jár, hanem gúnykacaj. Ami ahhoz képest vicces, hogy ugyanakkor ha az Edge keresőjébe beírom azt, hogy weather, szépen, automatikusan megjeleníti a budapesti időjárást – persze szigorúan Fahrenheitben, holott Cortana barátnémmal korábban már egyszer leügyeztük a Celsiust.

Mindegy, ilyen a bányász élete, koncentráljunk a videóra, amely a Cortana néhány jóságát emeli ki, tehát hogy személyes, hogy jóféle személyes asszisztenshez méltó módon mindenféle jótanácsokkal lát el bennünket (ld. fent: Miranda, tök felesleges esernyőt vinned), hogy az ismerőseinkkel kapcsolatos fontos dátumokra felhívja a figyelmünket, amivel igen kínos pillanatoktól képes minket megóvni (bocs Barbi, elfelejtettem, hogy ma van a szülinapod), és hogy felhívja a figyelmünket az olyan apróságokra, mint hogy kávét kéne már venni, vagy hogy ideje lenne már elindulni azért kávéért amíg még nincs nagy forgalom, meg ehhez hasonlók. No, és hogy már iOS-re és Androidra is lesz, bár utóbbi egyelőre még béta, tehát a pécénken beállított emlékeztető a telefonunkon is megjelenik, akármilyen is legyen az, és ez mekkora királyság. És persze mindezt ingyé, semmiért, nulláért, nyistáért, szóval ingyen.

Kimaradt valami? Mindjárt megkérdezem Cortanát.