Forrás:

WinBeta

A Windows 10 Mobile emulátorának új kiadását dobta ki a fejlesztők számára a Microsoft. Az új emulátorverzióhoz új Windwows 10 Mobile verzió is jár, a 10158-as kiadás.

A Windows Insider utolsó, 10149-eshez kiadásához képest nincs túl sok változás. Néhány csempe, mint például a Microsoft Edge-ő és az új Áruházé átlátszó lett, a legnagyobb durranás azonban az, hogy a kamera alkalmazás végre támogatja a 120 fps, tehát másodpercenként 120 képkockás felvételt, vagyis úgynevezett slow-motion, lassított videókat is tudunk vele készíteni. Persze csak ha a hardver megfelelő). Ezen felül a Wallet (pénztárca) alkalmazás kapott némi ráncfelvarrást, illetve, amint látható, az emulátor verzió immár valóban szépen, akadásmentesen fut.

MEGOSZTÁS
Előző cikk124 új [email protected] trailer!
Következő cikkWindows 10 10163-as kiadás – egy rakás kiszivárgott kép
Főszerkesztő, vagyis ő kiabál a szerkesztőség többi tagjával akik helyette dolgoznak. Valamikor régen sokat tett a Lumia 710 főzött ROM-ok elterjedéséért. Legújabb szerzeménye egy Lumia 640, az előző pedig egy ASUS Transformer Book T100-as, amit a rá jellemző kedvességgel Terminátornak hív, bár azóta már egy Lenovo T410-et használ a mindennapokban. Jelenleg WordPress oldalak dizájnjával bohóckodik, illetve keresi az ideális webszerver konfigurációt.