Leghamarabb valamikor a mai nap folyamán várható a bejelentés arról, hogy a Microsoft nagy mértékű elbocsátásokat tervez. A hírek szerint ezek az elbocsátások leginkább a hardver és azonbelül is a Lumia részleget fogják elsődlegesen érinteni.

A hír a New York Timestól származik, amely arra hivatkozik, hogy nekik ismeretlen belsős források tárták fel nekik ezeket a terveket. Ugyanezek a források azt is álítják, hogy mindez a korábban bejelentett 18 ezres leépítésen felül fog megtörténni, amelyet tavaly hajtott végre a Microsoft. A lépés valószínűleg az egyik jele annak, ahogy a Microsoft megpróbálja magát újrapozícionálni a piacon Satya Nadella vezetése alatt, és az egyik reprezentánsa lehet azoknak a „nehéz döntések”-nek, amelyekről Satya Nadella írt egy hónappal ezelőtti belső feljegyzésében.

A hardver részleg, és azon belül is a telefonos, a cégen belül azóta alulteljesít amióta a Microsoft megvette 7,2 milliárd dollárért a Nokia teljes mobilüzletágát. A céget már akkoriban figyelmeztették, hogy túltolta az üzletet, és ebből még kényszerű veszteségei lesznek. A cég minden tavalyi erőfeszítése és ellenére a Windows Phone nem volt képes elég lendületre szert tenni a piacon, ahol továbbra is 5% a globális részesedése. Emiatt a költségek csökkentése érdekében további leépítések várhatók a telefonos részlegnél.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Microsoft egyhamar eláll a mobilos stratégiájától, inkább a távolabbi jövőre koncentrál a hamarosan megjelenő Windows 10 Mobile, új csúcskészülékek és számos telefontartozék megjelentetésével. A hardverrészleg karcsúsítása, viszont több partner bevonása akár segíthet is a cégnek elérni céljait.