A Foursquare csapata mindig is kegyesebb volt az átlagnál a némileg hányattatott sorsú Microsoft-platformokhoz. A Windows Phone nem sokkal megjelenése után megkapta a hivatalos Foursquare appot, sőt a Swarm megjelenéséig is “csak” három hónapot kellett várni. A Windows 8-as változat pedig messze felülmúlja a többi társát megjelenésben (sajnos a funkcionalitásáról már ugyanez nem mondható el). De most viszont úgy tűnik, hogy a PC-s oldalra is rágyúrnak; érkezik a Swarm for Windows 10!

De kezdjük talán a legelején! Mi is a Swarm? 2014-ben a Foursquare két appra bontotta az addigi és az újonnan bemutatott szolgáltatásait. A ‘Foursquare’ alkalmazásban az ember a saját ízlésének és az alkalomnak megfelelő helyeket találhatott és azokról informálódhatott a hivatalos adatok és mások értékelése alapján, pár ujjmozdulattal. Az új ‘Swarm’ appba pedig a check-in, a barátok és a mayorship került át, persze több újdonsággal, melyek között a leglátványosabb a barátok távolság szerinti listázása volt a kezdőképernyőn, mely megkönnyítette a partik szervezését, hiszen például akit tegnap Ljubjanában vagy Ibizán láttak, annak úgyis mindegy, hogy este leugranál a helyi sörözőbe beszélgetni.

Tehát most minden mobil platformon egy 4Sqr és egy Swarm appal találkozhatunk, de Windows 8-on (és így Windows 10-en is) csak keresni lehet helyeket, de csekinelni nem. De a Foursquare supportos Twitter csatornája szerint ez a kétségkívül tarthatatlan helyzet nem áll fenn már sokáig! Lássuk tehát az említett üzenetet:

Tehát már úton van, semmi kétség… Hogy mi, mikor és pontosan hogyan érkezik, az még nem világos, de akár az a fogatókönyv is elképzelhető, hogy az említett PC-s/tabletes app már univerzális Windows 10 alkalmazásként érkezik, hiszen a tegnap bemutatott új leaderboard feature-t beharangozó blogbejegyzés a Windows Phone felhasználóknak úgy fogalmaz, hogy “And stay tuned for Windows Phone updates coming soon.” De ez még egyelőre csak a jövő számunkra… Ti mit szólnátok egy Windows 10-es Swarmhoz?