Windows 10 Mobile 10572, a mérföldkő – videóval

13
lumia-1520-10572

Nekem még csak most csúszkál majd valamikor egy óra múlva felfelé a cucc, de Daniel Rubino már kipróbálta, és szerfelett jókedvűen ír róla. Szerencsére videót is közzétett róla, így – Lumia 1520 ide, Lumia 1520 oda – igencsak jóféle anyagnak tűnik. Eleve meglepő volt, hogy egy héten belül kidobtak egy új kiadást (ami egyben annak is jele, hogy már a múlt hetivel is közel jártak a célhoz), pláne hogy sem az, sem ez nem telepíthető közvetlenül, hanem könyörtelenül vissza kell állni a 8.1-es Windows Phone verzióra és csak onnan lehet telepíteni ezt a bizonyos 10572-es kiadást.

Azonban, ha hihetünk Danielnek, akkor bőven megéri azt a bő egy-két órát, mire végre révbe érünk. Nem elég, hogy új funkciók érkeznek, a rendszer gyorsasága és stabilitása akkorát lépett előre, hogy Rubino (a maga visszafogott módján) dob egy hátast a cikkben és a videóban is. Már szinte kiadásra kész verzió, mondja ő – amit persze hiszek, ha látok, főleg, hogy nekem pont alja kategóriás dual SIM verzióm van, és utóbbi Daniel szerint még problémás –, de legalábbis nagyon más érzés használni, mint az eddigieket. Egy biztos, a fenti videó alapján tényleg súlyos tempóban rongyol a drágám még az előző, 10549-es kiadáshoz képest is, pedig itt-ott már az is bíztató volt, leszámítva a mindeddig fennálló ordas hibákat.

10572-screens1Nézzünk akkor egy kis listát arról, mi javult az új kiadásban az összes eddigihez képest.

  • Az értesítések megtekintéséhez (végre! végre!) nem kell feloldani a zárképernyőt.
  • A Cortana háttérben való futását optimalizálták, mondhatni csökkent a fogyasztása.
  • Javították azoknak a hibáknak egy részét, amik miatt a Kezdőképernyő nem mindig töltött be, plusz a betöltés sebességén is javítottak – mondjuk ennek ideje volt már.
  • Gyorsítottak az Action Centeren is, plusz hibajavítások, és így tovább.
  • Ha figyelmeztetést állítunk be, akkor végre megjelenik a Zárképernyőn az alkalmazás ikonja, halleluja.
  • Néha nem kapcsolt ki a kijelző telefonálás közben, ezentúl majd ki fog.
  • Az Áruházban folyton torlódtak a letöltések valami háttérszolgáltatás bénázása miatt, és most ez is megszűnik. Háromszoros halleluja és ötszörös hurrá!
  • Nem tudom, mit ért alatta Daniel, de a billentyűzet váltás is „kevésbé agresszív” lesz.
  • Ha egy alkalmazás újraindításért esedezik az Action centerben, akkor (végre! végre!) tényleg újraindul a cucc. Ezt is megértük végre!

10572-screens2Persze nem kell azonnal extázisba esni, a 10572-es verziónak is megvannak a maga nyűgjei, lássuk most ezt a listát is.

  • A hangposta szinkronizálása nem mindig tökéletes, olyankor hívni kell, ha akarunk tőle valamit.
  • A második SIM kártyához tartozó üzenetek hajlamosak nem megjelenni bizonyos bonyolult konstellációk esetében. Felmegy a Lumia 435-ömre a dolog, és amint lehet elmesélem, mi is ez.
  • Ezzel függ össze, hogy ha a Kezdőképernyőről leszedjük a második SIM kártyához tartozó telefon és SMS csempéket, akkor azok jól el tudnak tűnni az alkalmazáslitából is, és akkor marad a reset.
  • A fényképeket nem lehet 3d party alkalmazásokkal (Facebook, Facebook Messenger, Instagram, stb.) megosztani a gyári alkalmazásól.
  • Egyes készülékeknél a telefonálós alkalmazás összeomlik. Nem fogjátok kitalálni, mi a segítség: alaphelyzetbe kell állítani a telefont.
  • Aki még nem próbálkozott, és abban a szűz állapotban van a telefonja, hogy Windows Phone 8-ról frissített 8.1-re, annak a WiFi kapcsolattal problémái lehetnek. Az azóta Windows Device Recovery Toolnak átkeresztelt termékkel fel kell dobni egy 8.1-est, és sín.

10572-screens3Hogy ne rinyálással érjen véget cikk, ezért egy rövid lista az új funkciókról.

  • Sajnos Cortana kell hozzá, vagyis sokaknak elérhetetlen lesz, de már lehet SMS-t küldeni a pécénkről a telefonon keresztül.
  • A kamera alkalmazás jobb és gyorsabb.
  • Az offline térképek végre a bővítő kártyára is mehetnek. Sokak régi kívánsága volt ez.
  • A Storage Settings új kinézetet kapott.
  • Az Edge gyorsult és kapott egy állapotjelző csíkot is az oldalak betöltésénél.

Persze vannak még egyéb gondok is, Danielnek például volt, hogy kiakadt az Outlook üzenet küldése közben, de reméljük, az új irány végre jó lesz. Tudom, írtunk már ilyet, de most végre hátha. Ettől függetlenül azonban Daniel azt írja, hogy akár már az első számú telefonunkra is feltehetjük napi használatra, ami azért igen komoly előrelépés – érdemes visszaolvasni az első kiadásról szóló cikkünket. És persze most is kérünk minden kedves olvasót, hogy ragadjon billentyűzetet és írja meg nekünk, hogy már megint mit írtunk el neki mi a tapasztalata az új kiadással.