Forrás:

WMPoweruser

Miután délelőtt kicsit temettük a Windows Phone-t, most jöjjön egy kis óvatos optimizmus! A Xiaomi és a Microsoft már eddig is kebelcimbik voltak, már ahhoz képest, hogy előbbi androidos készülékekkel futott be. Microsoft készített a Xiaominak egy speciálisan az Mi 4-re szánt ROM-ot, cserébe azok kiadtak pár windows 10-es tabletet.

Most pedig az a pletyka szivárgott ki Kínából, hogy a Xiaomi azt tervezi, Windows 10 Mobile-lal is kiadja hamarosan érkező csúcstelefonját az Mi 5-öt. Az eszköz (természetesen a rendszert leszámítva) valószínűleg egy az egyben ugyanolyan lenne, mint az androidos változat, tehát Snapdragon 820-as hajtaná meg. A pletyka szerint a két változatot páhuzamos eseményeken mutatnék be a közelgő MWC 2016-on, ami azt sugallja, hogy a Windows 10 Mobile változatnak is lenne nemzetközi, Kínán kívül forgalomba hozott verziója. A processzor mellett annyit „tudunk” a készülékről, hogy dual SIM-et kapna, lenne benne NFC, 4 GB memória, és kapható volna 16, 64 és 128 GB háttértárral is, tehát nem lenne belőle kispórolva az anyag.

A nagy kérdés az, hogy az eddig meglehetősen hiányos microsoftos termékvonalban levő űrt képesek lesznek, illetve akarják-e kitölteni a telefongyártók, akik – mint arról már írtunk – meglebegtették, hogy majd adnak ki az új rendszerrel telefonokat, ám eddig ezeknek se híre, se pora. Bár megérthetjük őket is, hiszen a béta állapoton még csak mostanság keresztülvánszorgó rendszerrel csúcs-, vagy akár csak középkategóriás telefont kiadni minimum kockázatos.