A Microsoft nemrég tette közzé legutóbbi negyedéves jelentését, amely szerint valamennyi üzletága él és virul, a felhőszolgáltatások, az Office 365, a Surface, az Xbox és a Bing is. Egyetlen kivétel van, a Windows Phone, amely egyre jobban csúszik lefelé – bár a Kantar Panel legutóbbi jelentése szerint januárban egy kicsit megint elindult felfelé.

A 2014 április és június közötti utolsó pénzügyi negyedévben 10,5 millió Lumia telefont adott el a Microsoft, míg 2015 legutóbbi teljes negyedévében október és december között mindössze 4,5 milliót. Ez az eredmény ugyanakkor nem volt nagy meglepetés, hiszen 2015 júliusában Satya Nadella egy vállalati körlevélben igen komoly változásokat helyezett kilátásba a telefonos üzletág szempontjából. Arról az emailről beszélünk, amelyben bejelentette a munkatársaknak, hogy a Nokia telefonos üzletágának felvásárlásával kapcsolatban leírnak 7,6 milliárd dollár veszteséget, és úgy mellesleg elbocsátanak 7800 dolgozót is. Ebben – többek között – a következőket is írta:

Rövid távon egy sokkal hatékonyabb telefonos kínálatot fogunk kezelni, miközben a hosszabb távú mobil fejlesztésekre is fenntartunk kapacitásokat.

Amire mindenkinek érdemes koncentrálnia, az az idézet végén van, miszerint „hosszabb távú mobil fejlesztésekre.” Emiatt gondolom én, hogy a Windows Phone mindössze szendereg. Nem teljesen él, de nem is teljesen halott. Az eredeti kifejezés (dormant) nagyjából azt jelenti, hogy a szokásos fizikai funkciók fel vannak függesztve, vagy lelassultak egy időre. Ez alapvetően állatokra vonatkozik, de azt gondolom, jól leírja azt, mi történik most a Windows Phone-nal és végső soron a Windows 10 Mobile-lal is.

Az alábbi képet, amellyel fel- és levezették a Windows 10 bejelentettését, valószínűleg mindenki látta már.

win10ecosystem

Ezen a Windows 10 eszközök teljes skálája látható, amelyekre a Microsoft mint a Windows 10 ökoszisztémára tekint, kezdve az IoT eszközöktől a nagy kijelzős Surface Hubig. A kettő között mindenféle eszközök találhatók, közöttük a Windows 10 Mobile is. Minden, amit a Microsoft az utóbbi fél évben tett mobil platformjával, arra utal, hogy azt „alvó állapotba” helyezték arra várva, hogy egyéb szempontokból a Windows 10 ökoszisztéma felnőjön és összecsiszolódjon.

Nem a felületbe (vissza)helyezett átlászóságról vagy a (sokak által utált) hamburger menüről van itt szó, hanem az alkalmazásokról. Tavaly 6 hónapot töltöttem el Androiddal, miután előtt annak 2010-es érkezése óta Windows Phone-t használtam. Ez alatt rájöttem, hogy bár mindent megtaláltam Windows Phone és Windows 10 Mobile alatt, amire szükségem volt, egy teljes(ebb) alkalmazás áruház való hozzáférés kényelme igen fontos volt számomra.

Természetesen banki és biztosítós alkalmazásokra gondolok, nem pedig a fiatalabbak körében rendkívül népszerű Tinder, Snapchat és hozzájuk hasonló appokra.

Mindig is azt mondtam, hogy az „app gap”-ként emlegetett jelenség – vagyis az alkalmazások száma közötti nagyon nagy különbség – jelentősége egyedi, személyenként változó. Sokféle szempont alapján választunk mobil rendszert, de ha egy alkalmazás nem elérhető az adott platformra amelyet használni szeretnél, akkor nem valószínű, hogy emiatt a választás miatt majd kibírod nélküle. Ehelyett inkább választasz egy olyat, amelyre elérhető, és átköltözöl arra.

A Windows 10 ökoszisztéma egyik aspektusa az Universal Windows Platform (UWP, vagyis Univerzális Alkalmazás Platform), amely megpróbál alkalmazásokat biztosítani a különböző készülékekre. Már látható cégeknek egy olyan stabil vonulata (és sok közülük vagy egyáltalán nem fejlesztett Windows Phone-ra, vagy egy idő után felhagyott vele; a fordító), mint például a PBS, a Ring, az NBC, a CBS, a TED, a Netflix, a TuneIn Radio, a Shazam, az AccuWeather, a Garmin Connect, az American Express, az NPR One és Pandora, amelyek szolgáltatásaikat sorra megjelentetik UWP-re és ez a trend folytatódik majd az idei éveben is.

A múlt hónapban a Microsoft megerősítette, hogy a Windows 10-nek már 200 millió aktív felhasználója van havonta, így az UWP alkalmazások közönsége folyamatosan növekszik. Nemrég jelent meg a ZDNeten Mary Branscombe kiváló cikke arról, Miért lehet még mindig csak nagy lehetőség a Windows 10 Mobile, amelyben az alkalmazás fejlesztésre, konkrétabban az UWP-re összpontosít, mint arra a végső eszközére, amely majd elhozza a Windows 10 Mobile platform számára az alkalmazások számának megnövekedését.

Ennek a területnek a növekedése azonban még időt vesz igénybe, az összes energia felesleges hardverek fejlesztésére pazarlása helyett, inkább ezek egyfajta téli álomban tartásának van értelme, amíg a túloldalon az alkalmazások száma megfelelő mértékű nem lesz. Vagyis a hardverek éppen csak szivárognak, főként a középső és a prémium kategóriában.

Azt már tudjuk, hogy a Microsoft képes stabil hardvert előállítani és tovább fejleszteni, tehát ez a minimum elvárás a Windows Mobile eszközökre esetében is. Ez magában foglaljaaz olyan technológiák további finomítását is, mint például a Windows Hello vagy a Continuum mód, ahogyan ezt a Lumia 950 és 950 Xl esetében már láthatjuk. Ezek a technológiák könnyen alkalmazhatók majd az új tabletekre, és talán majd egy Surface Phone-ra vagy egy Surface Minire is.

A lényeg az, egy percig sem hinném, hogy a Microsoft veszni hagyná a Windows Phone-t, csupán hagyja szenderegni mindaddig, amíg a körülötte levő ökoszisztéma lassan felnőjön, ami az eszközök egy új korszakához vezethet.

Richard Hay