Forrás:

WinBeta

Terry Myerson őszinte szavai világszerte, így nálunk is keserű hangulatba hozták a fanokat, azon belül is leginkább a szövegértési nehézségekkel küzdőket (nincs a központban vs. egyáltalán nem törődünk vele). Lassan hat év alatt a nagyon sokadik Windows Phone/Windows Mobile temetés indult el, sokan jelentették be, hogy megválnak a platformtól, a sok milliomodik „elkötelezett” rajongó formázta epés sorokba, hogy lám, ő már mikor megjósolta, hogy a Microsoft (ismét, sokadszor és már megint) cserbenhagyja a Windows Phone/Windows Mobile felhasználókat, a „legtájékozottabbak” pedig a lelket apró papírgombóccá gyűrő szavakkal festették elénk, hogyan dörzsölték kezüket a Microsoft fejesei egy sötét redmondi zugban sátáni kacajok közepette, amikor előre kitervelték több millió felhasználó alattomos megszívatását.

A tanulságokról majd talán később, most a lényeg az, hogy – ahogyan azt bárki tudhatta, aki nem esett pánikba, nem vesztette el az eszét, vagy legalábbis nem egy mohos szikla alatt töltötte el az elmúlt bő fél évet – a Windows 10 Mobile fejlesztése természetesen nem áll le. Sőt. Például ugyebár júliusban érkezik a Windows 10 Anniversary Update mobilra is.

A Build 2012 ugyan nem bővelkedik a Windows 10 Mobile-lal kapcsolatos eseményekben, ám azokban van kraft. Ahogyan abban a Continuum bemutatóban is, amit a fentebbi videón lehet megtekinteni; persze szokás szerint leginkább angolul megfelelően értők számára ajánlott, de azért ha valaki nagyon figyelmesen nézi, az a szöveg megértése nélkül is ki tud belőle hámozni ezt-azt.

Nézzük a fontosabb Continuum fícsöröket!

  • Klasszikus asztali programok futtatása az Azure Remote alkalmazás segítségével. Eddig hasonlót csak a Remote Desktop (távoli asztal hozzáférés) alkalmazással lehetett megoldani, ám ahhoz kellett valahol a közel-távolban egy pécé, aminek elérhetőnek is kell lennie, ami néhanapján elég macerás tud lenni. Ehhez csak Azure előfizetés kell, igaz, ahhoz meg havonta csengetni kell a dellát.
  • Continuum kapcsolat asztali Windows 10-zel. Vagyis ha nincs kéznél monitor, de legalább egy Windows 10-et futtató laptop igen (mondjuk anyué, akinek a laptopján nem szeretnék a céges holmijainkkal babrikálni), akkor azon lehet kiélvezni a Continuum élményt.
  • A billentyűzet és egér támogatás után itt az Xbox kontroller támogatás is.
  • Végül pedig itt van az általunk is megénekelt megoldás, ami úgy néz ki, és körülbelül úgy is működik, mint egy laptop, csak éppen egy telefon van rádugva.