Amint erről a múlt héten beszámoltunk, az Instagram lecserélte a logóját, és átszabta a mobil alkalmazásokat. Akkor azt az információt tettük közzé, hogy az alkalmazás még azon a héten megérkezik Windows 10 Mobil-ra is.

Kevés híja volt, hogy aztán az állítás végül igaz is lett, meg nem is. Az alkalmazás új verziója (8.0.0.0) ugyanis valóban megjelent az Áruházban, azonban magyar idő szerint nagyjából éjfél előtt háromnegyed óráig elérhetetlen volt. Meglevő korábbi verzió esetében nem jelent meg a frissítés gomb, míg ha valaki letörölte a régi verziót, és úgy próbálta meg az új verziót telepíteni, akkor letöltötte, elkezdte telepíteni, majd a legvégén kiírta, hogy hiba történt, aztán annyi.

Aztán az utolsó pillanatban mégis sikerült letöltenem, tehát az ígéret ha kicsit neccesen is, de igaz lett (jó, jó, az Államokban még a legtöbb helyen fel sem kelt a nap). Sőt, amint látható kiemelt képünkön: ha nem is a nyitóoldalon, de például a blogjuk oldalán már feltüntetik, hogy van Windows 10 Mobile verzió is.

Ami nagyon pozitív üzenet az egészben: egy olyan nagyon nagy jelentőségű szolgáltató kezdett el foglalkozni és ha az iOS és Android verzió megjelenéséhez képest pár nap késéssel is, de kiadni a legfrissebb verziót Windows 10 Mobile-ra, amely szolgáltató eddig konkrétan magasról … tett a Microsoft mobil rendszereire.

MEGOSZTÁS
Előző cikkNyáron jöhet az ujjlenyomat azonosítás a Windows 10 Mobile-hoz
Következő cikkBefutott a Windows 10 Mobile 14342
Főszerkesztő, vagyis ő kiabál a szerkesztőség többi tagjával akik helyette dolgoznak. Valamikor régen sokat tett a Lumia 710 főzött ROM-ok elterjedéséért. Legújabb szerzeménye egy Lumia 640, az előző pedig egy ASUS Transformer Book T100-as, amit a rá jellemző kedvességgel Terminátornak hív, bár azóta már egy Lenovo T410-et használ a mindennapokban. Jelenleg WordPress oldalak dizájnjával bohóckodik, illetve keresi az ideális webszerver konfigurációt.
  • Peti Ti

    És a Messengert mikor akarják fejleszteni? Arról nem tudtok semmit sem?