Forrás:

Neowin

Mostanság jó hírek jönnek a Windows 10 kedvelőinek: tegnap este megérkezett telefonra is a Windows 10 Évfordulós frissítés, néhány órával később pedig kibocsátottak ehhez ez kumulatív (összesített) frissítést, ami végre ismét egyszerre elérhető pécére és telefonra is – viszont ez egyelőre csak azoknak elérhető, akik az Insider Program tagjai, és azon belül is a Release Preview (kiadási előzetes) kör tagjai, tehát sem a Fast (gyors) sem a Slow (lassú) körre feliratkozók nem kapják meg, ami eddig talán ha egyszer esett meg az Insider Program történetében. Ennek elvben az az oka, hogy a Release Preview kör éppen az efféle kumulatív frissítések fogadására (is) lett kitalálva.

Talán nem meglepetés, hogy a mai frissítéshez semmiféle lista nem tartozik arról, mi változott, milyen hibajavításokat és milyen új funkciókat tartalmaz.

Ugyanakkor, miközben pécére már megérkezett a Redstone 2 frissítés (szigorúan csak az Insider Program résztvevői számára), addig telefonon ez még nem elérhető. Ez alapján elképzelhető, hogy a Microsoft készül valamivel a Fast ring résztvevők részére, hiszen a mostani frissítés telepítése után a Release Preview-t használók magasabb verziószámú, tehát frissebb kiadással fognak rendelkezni, mint a Slow és a Fast ringre bejelentkezettek. Remélhetően minél hamarabb érkezik, reméljük, ti is már nagyon várjátok.

  • Pingback: Telefonra is megérkezett a Windows 10 Évfordulós Frissítés | WinMagazin()

  • ApertureScience2001

    Helyes, helyes. Már csordogál. 🙂

    • Gabor Nagy

      Ciao! Én Insider vagyok mindenhol ( Pc, One, WP), de egyedül a Lumián nem találom a build verziót! ( : Most szedtem le am.

      • Gabor Nagy

        Eszközinformáció… ( : Végre…

  • ApertureScience2001

    Hát, este feltöltöttem a telót, reggelre le is szívta az akksit 10 százalékra.

    Hm..

    • Gabor Nagy

      Az igen… Gondolod, hogy az új update miatt? Én sem vagyok elájulva a 3340-es aksitól, de azért az durva… Na, kíváncsi vagyok, hogy ez csak egy egyszeri hiba volt-e vagy megint előjön…

      • ApertureScience2001

        Csináltam egy alaphelyzetbe állítást,átállítottam fast ringre, lejött egy újabb build, az most mintha helyreállította volna a dolgot.

  • Zsolt

    Új frissítés érkezett este! Windows 10 Mobile 10.0.14393.103 Release Preview